AZ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓ MÚZEUMPEDAGÓGIAI KÍNÁLATUNK
A Munkácsy Mihály Múzeum az állandó és az időszaki kiállításokhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervez, melyek elsődleges célja, hogy az iskolás korosztály és a családok számára minél vonzóbbá, érdekesebbé tegye a múzeumlátogatást. |
Múzeumpedagógiai programjaink a látogatók széles körének kínálnak hasznos ismeretszerzési és szórakozási lehetőséget, amelyekkel a tanárok munkáját, a gyermekek élményszerű tanulását szeretnénk segíteni.
Szolgáltatásaink:
- Tárlatvezetések, amelyeket igyekszünk a gyerekek számára élvezetessé tenni, ezért a múzeumi sétát időnként feladatokkal, játékokkal színesítjük.
- Múzeumi óra, amely során a kiállítás egy-egy kisebb, önálló egységét dolgozzuk fel a gyerekek életkori sajátosságaihoz igazodó feladatlapokkal, szellemi és mozgásos játékokkal.
- Kézműves foglalkozások, ahol a gyermekek valamilyen tárgyat készíthetnek el, amelyet haza is vihetnek. Ez utóbbi foglalkozás kérhető tárlatvezetéssel, múzeumi órával együtt és önállóan is.
A múzeumpedagógiai programok részvételi díja:
Tárlatvezetés: (legalább egy héttel a tervezett múzeumlátogatás előtt kérjük jelezni)
25 fő alatti csoportok számára a belépőjegyen felül időszaki kiállításban:
Időtartama 30 perc: 1 000 Ft
25 fő fölötti csoportok számára, a belépőjegyen felül: 100 Ft/fő
25 fő alatti csoportok számára a belépőjegyen felül négy állandó kiállításban (Pro Natura, Munkácsy Terem, régészeti kiállítás, néprajzi kiállítás):
Időtartama 60 perc: 3 000 Ft
25 fő fölötti csoportok számára a belépőjegyen felül: 150 Ft/fő
25 fő alatti csoportok számára a belépőjegyen felül tárlatvezetés a Munkácsy Mihály Múzeum összes kiállításában:
Időtartama 90 perc: 5 000 Ft
25 fő fölötti csoportok számára a belépőjegyen felül: 200 Ft/fő
Tárlatvezetést csak előre bejelentett csoportok számára tudunk biztosítani.
Múzeumi óra: 300 Ft/fő + belépőjegy
Kézműves foglalkozás: 300 Ft/fő + belépőjegy
A Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum az állandó és az időszaki kiállításokhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervez, melyek elsődleges célja, hogy az iskolás korosztály és a családok számára minél vonzóbbá, érdekesebbé tegye a múzeumlátogatást.
A Munkácsy Mihály Múzeum múzeumpedagógiai programjai a látogatók széles körének kínálnak hasznos ismeretszerzési és szórakozási lehetőséget. A múzeum kiállításaihoz kapcsolódó foglalkozásokkal a tanárok munkáját, a gyermekek élményszerű tanulását szeretnénk segíteni.
Szolgáltatásaink:
- Tárlatvezetések, amelyeket igyekszünk a gyerekek számára élvezetessé tenni, ezért a múzeumi sétát időnként feladatokkal, játékokkal színesítjük.
- Múzeumi óra, amely során a kiállítás egy-egy kisebb, önálló egységét dolgozzuk fel a gyerekek életkori sajátosságaihoz igazodó feladatlapokkal, szellemi és mozgásos játékokkal.
- Kézműves foglalkozások, ahol a gyermekek valamilyen tárgyat készíthetnek el, amelyet haza is vihetnek. Ez utóbbi foglalkozás kérhető tárlatvezetéssel, múzeumi órával együtt és önállóan is.
A múzeumpedagógiai programok részvételi díja:
Tárlatvezetés: (legalább egy héttel a tervezett múzeumlátogatás előtt kérjük jelezni)
25 fő alatti csoportok számára a belépőjegyen felül időszaki kiállításban:
Időtartama 30 perc: 1 000 Ft
25 fő fölötti csoportok számára, a belépőjegyen felül: 100 Ft/fő
25 fő alatti csoportok számára a belépőjegyen felül négy állandó kiállításban (Pro Natura, Munkácsy Terem, régészeti kiállítás, néprajzi kiállítás):
Időtartama 60 perc: 3 000 Ft
25 fő fölötti csoportok számára a belépőjegyen felül: 150 Ft/fő
25 fő alatti csoportok számára a belépőjegyen felül tárlatvezetés a Munkácsy Mihály Múzeum összes kiállításában:
Időtartama 90 perc: 5 000 Ft
25 fő fölötti csoportok számára a belépőjegyen felül: 200 Ft/fő
Tárlatvezetést csak előre bejelentett csoportok számára tudunk biztosítani.
Múzeumi óra: 300 Ft/fő + belépőjegy
Kézműves foglalkozás: 300 Ft/fő + belépőjegy
További információ és jelentkezés: Richweisz Rita, tel.: 66/323-377, e-mail: richweisz.rita@freemail.hu, rita80@bmmi.hu vagy interneten az alábbi szövegre kattintva: Internetes bejelentkezés
MŰTÁRGYMÁSOLATOK KÉSZÍTÉSE az állandó régészeti kiállításhoz kapcsolódva
Célcsoport: általános iskolások
Időtartam: 45-60 perc
Téma: az őskori művészet feldolgozása művészettörténeti órák keretében (elméletbe ágyazott gyakorlati órák is)
Cél: az őskori ember életének megismerése a régészeti leletek alapján (ember és állatábrázolások, edények; vésetek, jelképek, motívumok a használati és szakrális tárgyakon)
A Munkácsy Mihály Múzeum régészeti kiállításának megtekintése, megadott szempontok alapján előkészítő, gyűjtőmunka végzése (jegyzetelés, rajzolás).
A múzeumi gyerekfoglalkoztatóban gyakorlati munka, a tervek/dokumentumok alapján őskori edények reprodukálása.
A foglalkozás felépítése: - beszélgetés, tárlatvezetés, felkészítés
A gyakorlati foglalkozás során a tanulók az alábbi tárgyakat készíthetik el: gabonatároló edények, gyermekjátékok készítése, marokedények, felrakásos edények (régészeti kiállításon látható tárgyak alapján).
Létszám: max. 25 fő (Csak előre bejelentett csoportokat tudunk fogadni!)
"LEGYÉL TE IS RESTAURÁTOR!" - Nyitott kapuk, mesélő tárgyak az állandó régészeti kiállításhoz kapcsolódva
Célcsoport: általános- és középiskolások
Időtartam: 45-60 perc
Kéthetente kedd délelőtt 10-13 között, csütörtök délután 13-16 óra között múzeumi munkatárs kíséretében, vezetéssel ismerkedhetnek meg a diákok a múzeum "kulisszatitkaival", avagy mi történik egy tárggyal, ha bekerül a múzeumba, illetve a restaurátorok munkájával, a restaurálás folyamatával.
A foglalkozás felépítése: - beszélgetés, tárlatvezetés, felkészítés
Létszám: max. 25 fő (Csak előre bejelentett csoportokat tudunk fogadni!)
"LEGYÉL TE IS HONFOGLALÓ!" - az állandó honfoglalás kori kiállításhoz kapcsolódva
Célcsoport: általános- és középiskolások
Időtartam: 45-60 perc
Téma: A résztvevők eljátszák a honfoglalás eseményeit, miközben megismerkedhetnek egy honfoglalás kori törzs egy napjával, beleképzelhetik magukat egy korabeli nő és férfi szerepébe. A különleges „időutazás" során a fiúk sámánná, törzsfőnökké és harcosokká válhatnak. A lányok természetesen nőiesebb szerepeket vállalhatnak, bár a törzsi táncból ők is kivehetik a részüket...
Cél: megismerjék a résztvevők a honfoglalás korát
Létszám: max. 25 fő (Csak előre bejelentett csoportokat tudunk fogadni!)
"LEGYÉL TE IS MUNKÁCSY!" - az állandó Munkácsy kiállításhoz kapcsolódva
Célcsoport: általános- és középiskolások
Időtartam: 45-60 perc
Téma: Munkácsy Mihály művészetének feldolgozása művészettörténeti órák keretében (elméletbe ágyazott gyakorlati órák is)
Fesd meg saját Munkácsy festményedet!
Cél: A múzeum névadója, Munkácsy Mihály életének és művészetének megismerése a kiállított tárgyakon és festményeken keresztül.
A foglalkozás felépítése: - beszélgetés, tárlatvezetés, felkészítés
A gyakorlati foglalkozás során a tanulók megfestik „saját Munkácsy festményüket”.
Létszám: max. 25 fő (előre bejelentett csoportokat tudunk fogadni!)
További információ és bejelentkezés: tel: 06 66/323-377, Richweisz Rita
E-mail: richweisz.rita@freemail.hu, rita80@bmmi.hu
Web: www.munkacsy.hu (az internetes bejelentkezés linkre kattintva)




A Munkácsy Mihály Múzeum az állandó és az időszaki kiállításokhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervez, melyek elsődleges célja, hogy az iskolás korosztály és a családok számára minél vonzóbbá, érdekesebbé tegye a múzeumlátogatást.