Grafológiai pályázat Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából
A Grafológiai Intézet és a Békés megyei Múzeumok Igazgatóságának gyulai Erkel Ferenc Múzeuma a Békés Megyei Önkormányzat együttműködésével GRAFOLÓGIAI PÁLYÁZATOT HIRDET Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából.
A pályázat feltételei
-
Pályázni lehet olyan magyar nyelvű, szóközzel együtt maximum 20 ezer karakteres terjedelmű tanulmányokkal, amelyek Erkel Ferenc munkásságát, személyiségét, életútját új oldalról, a grafológia eszközeinek segítségével mutatják be.
-
A pályázók a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban előzetes telefonos egyeztetést követően, megegyezés szerinti időpontban személyesen vizsgálhatják meg a múzeumvezetés által rendelkezésükre bocsátott Erkel-kéziratokat, vagy azokról a múzeumtól postai úton fénymásolatot kérhetnek.
-
Egy pályázó egy pályázati anyaggal indulhat.
-
Új tanulmány és korábbi publikáció egyaránt beadható, de az elbírálásnál előnyben részesülnek az újonnan született szellemi alkotások.
-
Grafológusi vagy írásszakértői végzettség nem szükséges, hallgatók is jelentkezhetnek.
-
A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy tanulmánya a Grafológia újságban megjelenjen. A szerkesztőség fenntartja annak jogát, hogy a közlési színvonalat el nem érő anyagokat ne jelentesse meg, azaz ne fogadja el pályázati anyagként. A szerkesztő a megjelenés előtti változtatási javaslatait egyezteti a szerzővel, az esetleges változtatásokat annak jóváhagyásával eszközöli.
-
Nem pályázhatnak a szakmai zsűri és a szerkesztőség tagjai.
A pályázat beadásának határideje: 2009. október 31.
A pályázat beküldésének módja
-
A pályázati anyagok e-mailen juttathatók el a grafológia újsághoz: grafocikk@freemail.hu
-
Nagyméretű képek esetén az illusztrációk postai úton, jó minőségű fénymásolat formájában vagy CD-n is elküldhetők, ha a pályázó ezt a fenti e-mailben jelzi. Postacím: 1255 Budapest 15., Pf.: 174.
Értékelés, eredményhirdetés
-
Az értékelést háromtagú zsűri végzi. A zsűri tagjai: a Grafológiai Intézet által felkért grafológus szakemberek és a partnerként együttműködő Erkel Ferenc Múzeum munkatársa.
-
A nyilvános eredményhirdetés módja: a pályázat eredménye megjelenik a Grafológia újság 2009. december-2010. januári dupla számában, valamint legkésőbb 2009. december 31-éig a Grafológiai Intézet és az Erkel Ferenc Múzeum honlapján, valamint a Grafograf internetes portálon.
-
A díjátadó ünnepségre az Erkel-emlékévben kerül sor, 2010 januárjában, a Grafológiai Intézetben. Az esemény részleteiről a győztesek külön értesítést kapnak.
Díjak
-
Első helyezett: elismerő oklevél és háromnapos gyulai üdülés a Hotel Erkelben, melynek során lehetőség nyílik közelebbről megismerkedni nagy zeneszerzőnk szülővárosával és szülőházával is. Az üdülés 2010. január 02. - 2010. április. 30. között, előre egyeztetett időpontban vehető igénybe, és a következőket tartalmazza: szállás félpanziós ellátással, 2 fő részére, 2 éjszakára, idegenforgalmi adó 2 fő részére 2 éjszakára, parkolási díj 1 autóra 2 éjszakára, fürdőköntös-használat, személyenként 2 db belépő a gyulai Várfürdőbe, személyenként 1 db Harmónia Wellness bérlet, mely felhasználható a Hotel Egészség és Harmónia Centrumában (tartalma: infraszauna, testformáló sziget, méregtelenítő szolgáltatás, jade lávaköves masszázs), ÁFA. Ingyenes belépés 2 fő részére, előre egyeztetett időpontban a gyulai Erkel Ferenc Múzeumba.
-
Második helyezett: elismerő oklevél és Erkel munkásságához kapcsolódó zenei ajándékcsomag.
-
Harmadik helyezett: elismerő oklevél és Erkel munkásságához kapcsolódó könyvcsomag.
-
Minden résztvevő, akinek pályázatát elfogadták, részvételi emléklapot kap.
Kedvezmény
-
A gyulai Hotel Erkel a kutatómunka idejére, 2009. június 30. és 2009. október 31. között, a Gyulára érkező grafológus vendégek részére 5 % engedményt biztosít a szállás és az étkezés díjából. Az engedmény érvényes a napi árakra és a csomagárakra, azonban nem érvényes az időszaki, kiemelten akciós ajánlatokra. Az engedmény biztosításának feltétele: előre, írásban történő szállásfoglalás, melyet a szabad kapacitás függvényében a szálloda visszaigazol. Előzetes, akár telefonon történő érdeklődés esetén a Hotel tájékoztatást ad a szabad szobákról a vendégeknek. Az igénybe vett szolgáltatások fizetése a vendég által, a helyszínen történik.
További információk
Grafológia újság: grafocikk@freemail.hu,
Grafológiai Intézet: http://www.grafint.hu,
Erkel Ferenc Múzeum: erkelferencmuzeum@t-online.hu, 66/361-236, 06309589418;
http://www.munkacsy.hu, http://www.erkelmuzeumbaratai.hu
Hotel Erkel: http://hotelerkel.hu,
Grafograf: http://www.grafograf.eoldal.hu
A pályázatban együttműködő partnerek:
Békés Megyei Önkorm.,Grafint, Múzeum, Hotel, Grafograf logo-ja
Grafológiai pályázat Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából
Jövőre lesz 200 éve annak, hogy egy régi és tekintélyes muzsikus családban világra jött nagy zeneszerzőnk, a magyar nemzeti opera megteremtője. Mégpedig Gyulán, mivel nagyapja, idősebb Erkel József a gyulai birtokokkal rendelkező gróf Wenckheim Ferenc gyermekeit oktatta a zenélés csínjára-bínjára, édesapja, ifjabb Erkel József pedig egy gyulai iskolában tanítóskodott. Keresztszülei az ifjú grófék lettek, így, noha ő volt a legidősebb fiú, a családi hagyománytól eltérően a Ferenc nevet kapta.
Első zenei ismereteit apjától és nagyapjától szerezte, és olyan jól haladt a tanulással, hogy tízévesen olykor már helyettesíthette apját az orgonánál, és mindössze tizenegy esztendősen már zongoristaként léphetett fel a gyulai közönség előtt. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsváron, mindemellett alkalmilag vezényelt, és a zeneszerzéssel is megpróbálkozott. Pesten 1834-ben mutatkozott be, s ugyanitt a következő esztendőben véglegesen le is telepedett. A Pesti Városi Német Színháznál, a Budai Magyar Színjátszó Körnél dolgozott karnagyként, három esztendő múltán pedig már a Pesti Magyar Színházhoz, a későbbi Nemzeti Színházhoz került első karmesteri minőségben – ahol mintegy három évtizeden át munkálkodott.
1840-ben írta meg első operáját, a Bátori Máriát, és 1844-ben nyerte meg a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott; vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság. Bánk bán című operáját, amely egyben pályájának csúcsát is jelentette, 1861-ben mutatták be. Közreműködött a Zeneakadémia megalakításánál (1875), amelynek tíz éven át volt igazgatója és zongoratanára. Később az Operaház főzeneigazgatójaként működött. „Mellesleg” neves sakkozónak számított, és részt vett az 1864-ben alakult Pesti Sakk-kör megalapításában.
Halála előtt öt esztendővel, 1888-ban karmesteri pályafutásának ötvenesztendős jubileumát ünnepelhette a pesti Vigadó hangversenytermében. A neki átnyújtott ajándékok közül említésre méltó az a drágakövekkel ékesített, arany cserkoszorú, melynek szalagjára műveinek címeit vésték. Sok más relikviával együtt most ez is a Békés megyei Múzeumok Igazgatósága gyulai Erkel Ferenc Múzeumának tulajdona. A múzeumé továbbá a legtöbb kézírásos Erkel-kotta, de a fiaitól (Gyula, Elek, Sándor) is őriznek eredeti kéziratokat.
Most bármely grafológusnak és grafológusjelöltnek alkalma lehet arra, hogy közelebből is megismerkedjék ezekkel a kézírásos kincsekkel. Az Erkel Ferenc Múzeum 2009. október 31-éig lehetőséget biztosít arra, hogy azok, akik indulni kívánnak az Erkel születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett grafológia pályázaton, előre egyeztetett, megegyezés szerinti időpontban személyesen vizsgálhassák meg a múzeumvezetés által rendelkezésükre bocsátott Erkel-kéziratokat, vagy azokról postai úton fénymásolatot kérhessenek. A gyulai Hotel Erkel pedig ugyanezen időpontig kedvezménnyel várja a Gyulára látogató grafológusokat.
A Grafológiai Intézet, az Erkel Ferenc Múzeum, a Hotel Erkel, valamint a szervező „Grafograf” internetes portál együttműködésével létrejött pályázat részletei a pályázati felhívásban, a ... oldalon olvashatók. A pályaműveket 2009. október 31-ig lehet benyújtani, az ünnepélyes díjkiosztásra pedig 2010-ben, az Erkel-év kezdetén kerül sor.
Lapunk a beérkező színvonalas alkotásokat közli.
Minden érdeklődőnek jó munkát és élményteli kutatást, sikeres pályázatot kívánunk!
Podonyi Hedvig
felelős szerkesztő




