Hugyecz László és Rózsa Ibolya fazekasok kiállítása Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeumban 2005. május 19-június 26.
Hugyecz László és Rózsa Ibolya Békéscsabán élő fazekas házaspár. Mesterségüket, a fazekasság tudományát Hódmezővásárhelyen tanulták Száva Nagy Mátyástál. Hugyecz László 1963-ban született Békéscsabán.
Első szakmai sikerét már tanuló korában elérte, 1985-ben egy szegedi népművészeti pályázaton különdíjat kapott. A későbbiekben részt vett a siklósi és a mezőtúri fazekas pályázatokon, majd az Országos Népművészeti Kiállításon 1996-ban harmadmagával "Gránátalma-díjat" nyert, 2000-ben pedig ezüst fokozatra értékelték a kiállított munkáit. Első önálló kiállítása Békéscsabán volt 1997-ben "Ördöngös mesterség" címmel.
Az elmúlt években bemutatkozhatott a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron, illetve a Hagyományok Háza meghívására Franciaországban és Olaszországban is.
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjaként hazánkban számos alkalommal vett részt csoportos kiállításokon, többek között a Nemzeti Színházban, illetve a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban.
Alkotásai a Békés megyei szlovákok és az Alföldön élő magyarok tárgykultúrájából merített formavilágot ötvözik. Hagyománykövető cserépedényeket készít művészi színvonalon: főzőfazekakat, bográcsokat, tepsiket, sütőtálakat, tortaformákat. Az étkezéshez, terítéshez szükséges készletek, kiegészítők elkészítésébe besegít felesége, Rózsa Ibolya is.
Habár ezek a főzőedények nem reprodukciói a régi fazekaknak, de küllemüket s funkciójukat, a lényeget átörökítik; a kisugárzásuk s a színük - melyet legendásan "Hugyecz-zöldnek" mondanak - teszik oly egyedivé ezeket a tárgyakat. Használatuk pedig szintén összeköti a múltbéli és a jelenkori konyha tűztereit: mindegy, hogy búbos kemencében, szabad tűzön, avagy gáztűzhelyen főznek-e benne.
A cserépedények mellett László cserépkályhát és kandallót is készít.
Termékeik a Népművészeti Tanács által zsűrizettek, számuk alapján Hugyecz László megkapta a Népi Iparművész címet.
Jelenleg a Békés Megyei Művelődési Központ Kézműves Szakiskolájának fazekas szakoktatója, felesége a Békési Úti Közösségi Házak fazekas szakkörét vezeti.
Néhány éve megjelent egy, a magyarországi keramikusokat bemutató, "Cserép csodák" című, az Amerikai Egyesült Államokban kiadott és Magyarországon is forgalmazott könyv, melyben mindkettőjük munkáinak fotói is láthatóak. Közös kiállításra eddig Hódmezővásárhelyen, a Városháza Dísztermében, majd Békéscsabán a Meseházban és a Szlovák Kultúra Házában kaptak lehetőséget.
Rózsa Ibolya
Békéscsaba, Corvin u. 20/1.
Tel.06-30-3825-862
Hugyecz László
Békéscsaba, Corvin u. 20/1.
Tel. 06-302-391-672




